Az egyéni különbségek elmélete

Az egyéni különbségek elméletét Hans Eysenck fogalmazta meg a múlt század második felében.

A személyiség az ember jellemének, temperamentumának, intellektusának és fizikumának többé-kevésbé stabil és tartós szerveződése: olyan szerveződés, amely meghatározza a környezethez való teljes alkalmazkodását.

-Hans Eysenck-

Később a londoni egyetem professzora lett. Ott kezdett formát adni téziseinek, ihletet merítve olyan klasszikus behaviorista szerzőktől, mint Ivan Pavlov és John Watso, akik szintén nagy érdeklődést mutattak a viselkedés mérése iránt. És így fogalmazta meg a magáét elmélet amelyben a fiziológiai és genetikai tényezők kiemelkednek.

Az egyéni különbségek elméletének eredete

Sokan úgy vélik, hogy Eysenck egyéni különbségekre vonatkozó elmélete inkább a temperamentum tanulmányozásával, mint a személyiséggel kapcsolatos. . Ennek ellenére személyiségelméletként vonult be a történelembe. Kezdetben a temperamentum osztályozásán alapult Galen az ókori Görögországban ez: szangvinikus, kolerikus, flegma és melankolikus.

Hans Eysenck kijelentette, hogy minden ember létmódjában vannak olyan jellemzők, amelyek idővel stabilak . Ezért minden ember idegrendszerének felépítése meghatározó. Megvan a saját genetikája és fiziológiája minden egyén számára, és ezáltal egyéni különbségeket állapít meg.

Eysenck a szociokulturális hatásokat is figyelembe vette a személyiség formálásakor. Ugyanakkor egyre nagyobb jelentőséget tulajdonított a biológiai tényezőknek. Az egyik szempont, ami megkülönböztette őt a többi pszichológustól, az volt, hogy mindig empirikus alapot ad téziseinek. Kísérletsorozatot végzett elméletének megerősítésére, ezzel is nagyban hozzájárulva a pszichometriához.

A három elsődleges dimenzió

Eysenck azt állította, hogy három elsődleges dimenziója van személyiség

Végül eljutott a személyiség három alapvető dimenziójának meghatározásához, leírva azok szerkezetét és jellemzőit.

A három dimenzió a következő:

Extroverzió-introverzió. Ez a dimenzió olyan tulajdonságoknak felel meg, mint az életerő, az impulzivitás, a szociabilitás, a dinamizmus, a dominancia, a dogmatizmus és a felfedezés.

Neuroticizmus. Olyan tulajdonságokat foglal magában, mint a félénkség, az irracionalitás, az érzelmesség, az alacsony önbecsülés, a szorongás, a bűntudat, az érzelmek és az instabilitás.

Pszichoticizmus. olyan jellemzőket foglal magában, mint az agresszió, hidegség, kegyetlenség, egocentrizmus, hidegség és a generálás nehézségei empátia .

Eysenck esetében ezeknek a tulajdonságoknak a kialakulása a kérgi gerjesztési és gátlási folyamatoktól függ . Vagyis a személyiségjegyek alapvető meghatározását biológiai tényezők határozzák meg.

Hans Eysenck transzcendenciája

Eysenck éppen álláspontja miatt volt vitatott szerző behaviorista radikális. Téziseinek érvényességét azonban senki sem meri megkérdőjelezni . Kísérleti munkája olyannyira kifogástalan volt, hogy mindent, amit mondott, empirikusan alátámasztják. Az általa megalkotott személyiségmérő rendszerek ma is érvényben vannak és egyformán elismertek szerte a világon.

Eysenck keményen bírálta az akkoriban divatos terápiákat. Általában úgy vélte, hogy a pszichodinamikai megközelítések ill pszichoanalitikus lényegében hatástalanok voltak. Ezért életét és elkötelezettségét egy olyan elmélet megfogalmazásának szentelte, amely mérhető és véleménye szerint valóban hatékony terápiás beavatkozásokat eredményez. Legfőbb eredménye az volt, hogy empirikus alapot biztosított a viselkedésterápiákhoz.

Ennek a pszichológusnak és kutatónak néhány leghíresebb munkája: A személyiség biológiai alapja (1967) Szex és személyiség (1976) és Intelligencia: harc az elméért (1981) . Számos kérdőívet is készített, ill teszt a személyiségjegyek értékelésére. Ezek közül a leghíresebb az Eysenck Personality Inventory. 1997-ben halt meg Londonban.