Ez a történet egy kislányról mesél, aki felfedezte belső fényét egy csillag ragyogása által. Bevallom nektek, hogy a kislány én vagyok, és a történetet az ihlette, amit édesanyám türelemmel és szeretettel mesélt el, ahányszor csak szükséges. Mindig hálás leszek neki, amiért megtanított arra, hogy legyen bátorságom követni csillagomat, és értékelni a belső fényemet.
Ha van belső fényed, azt kívülről láthatod.
-Anaïs Nin-
A kislány, aki felfedezte belső fényét
Volt egyszer egy nagy kék szemű és sötét hajú kislány, aki szeretett játszani az övével barátok . Kedvenc játéka a bújócska volt a legtöbb esetben kereste. Amikor bujkálnia kellett, egy közeli búvóhelyet választott, mert elfáradt, amikor hosszú távokat kellett futnia.
De nem törődött vele VESZÍT . Barátai általában nagyon eredeti búvóhelyeket kerestek: a parkoló autók mögött a fák között néhányan még kabátot is cseréltek, hogy megtévesszék a többieket... ezek az apróságok megnevettették és értékelték a játékot.
Egészen egy napig egy új lány érkezett, aki folyton ugratta a veszteség miatt, és egy távoli búvóhely keresésére is invitálta . A kislány kezdett szomorú lenni, de mégis tovább játszott.
Végül, tekintettel az újonnan érkező állandó ragaszkodásra, beleegyezett, hogy elbújjon a parkban, távol attól a helytől, ahol megmenthető. Ekkor nem veszített, de annyira kimerülten érte el a célt, hogy abba kellett hagynia a játékot és haza kellett mennie .
Ahogy hazafelé sétált, egyre szomorúbb lett, és sírni kezdett. Amikor a szokásosnál jóval korábban átlépte a ház küszöbét, anyja odalépett hozzá, és megkérdezte: – Miért kiáltás a kislányom? A kislány elmagyarázta édesanyjának, hogy mi történt az újonnan érkezővel és a játékkal . Nem tudta abbahagyni a sírást, és azt ismételgette, hogy más, mint a többi gyerek, és egyedül érzi magát.
A legfényesebb csillag
Anyja megfogta a kezét, és anélkül, hogy bármit is mondott volna, kivitte a kis házuk erkélyére. Egy csillag ragyogott előttük, ez volt a legfényesebb csillag az egész égbolton. De úgy tűnt, egyedül van, más sztárokat nem lehetett látni körülötte. Az anya fehér zsebkendőt vett elő a zsebéből, és letörölte lánya könnyeit. Határozottan és finoman megragadta a kislány állát, felemelte a fejét, miközben a csillagra mutatott.
-Látod azt a csillagot? – kérdezte mosolyogva a lányát az anya.
-Igen nagyon szép és nagyon csillog.- válaszolta a kislány nagy kíváncsisággal.
-Te vagy az a csillag. – mondta meggyőződéssel az anya.
- De anya, az a sztár nagyon magányos?
-Nincs egyedül, csak olyan fényesen ragyog, hogy nem látod a többi csillagot. De még ha nem is látjuk őket, ott vannak.
-Tényleg ennyi fényem van? – kérdezte a kislány, letörölve a szeméből még mindig potyogó könnyeket, és mosolyogni kezdett.
-Olyan sok van benned, hogy egyesek megijednek . De mások pontosan a fényed miatt fognak szeretni. Soha ne hagyd abba, hogy önmagad légy, lányom. - Sokat érsz.
- Köszönöm anya. Szeretlek.- A kislány adott egy puszit az anyjának és szorosan megölelte.
Emlékezz a fényre
Attól a naptól kezdve, amikor is volt szomorú anyja elkísérte az erkélyre, hogy lássa a csillagot és emlékezhessen a fényére. A kislány apránként felnőtt. És egyedül kezdett kimenni az erkélyre, hogy megkeresse a csillagát.
Idővel elég volt az égre néznie, bárhol is volt, hogy mindig megtalálja a csillagot, amely a fényére emlékeztette. Az a kislány ma már nő, és ennek a történetnek köszönhetően soha nem fogja tudni elfelejteni, hogy csillaga továbbra is ragyog az égen, hogy végigvezesse az útján .
A történetek hasznos leckéket adnak nekünk, amelyeket könnyen megjegyezhetünk, hogy szembenézzünk a viszontagságokkal, és jobban élvezzük, amit a sors kínál, vagy amit a saját erőnkkel legyőzünk. Ez a történet arra emlékeztet bennünket, hogy meg kell tapasztalnunk egy pillanatnyi sötétséget, hogy láthassuk a fényt.
Ahhoz, hogy a fény ilyen erősen ragyogjon, sötétségnek kell lennie.
– Francis Bacon –
A csillagok mindig is vezették az embereket, amikor elveszettnek érzik magukat, amikor térképeket rajzoltak az égre. Csillogásuk emlékeztet bennünket arra, hogy milyen kicsik és jelentéktelenek vagyunk, de ugyanakkor nagyságunkra is . Látva a csillagokat, amelyek a sötétség beálltával egyre jobban ragyognak, megértjük, hogy az emberi lények saját fényükkel is ragyoghatnak.
Ebben a történetben a kislány édesanyja segítségével meglátja belső fényét egy csillag külső fényében tükröződve, és rájön, hogy .
